Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             

 

 


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

             

   logo eredeti    

NBI/B


Pénteken előmérkőzést játszottunk az Olimpiai Sportparkban. Felnőtt csapatunk a döntőbejutásért fogadta a Sopron együttesét.
Előtte mi a PEAC csapatával mérkőztünk meg. Március közepe óta először léptünk pályára ebben a bajnokságban, ami látható is volt az összecsapás elején.
Külön öröm volt, hogy Szirony Dorina január eleji sérülése óta először léphetett pályára. A játékéhsége látható volt, 22 pontot rámolt be, ebből ötször a hárompontos vonalon túlról.
Remek formában játszott még Nagy Rebeka, Rácz Karolina, akik 19-19 ponttal járultak hozzá a csapat sikeréhez. Török Barbara végre dupla-duplát ért el, ezzel nagyban hozzájárult  a győzelemhez.

eredmény:

Széchenyi KA  -  PEAC    108:70   (34:23, 31:13, 22:17, 21:17)

Kéita 5/3, Rácz 19, Biczó 9, Chroméj 7, Szirony 22/15, Bánszegi 6, Szűts 4, Takács 6, Nagy 19, Török 11.
Gálos László - Ábrahám Márta:  az egyetemi küzdelmek miatt régen dolgozhattunk ebben az összeállításban. Ennek ellenére támadásban rengeteget kaptunk vissza játékosainktól az ez évben gyakoroltakból, amit a 27 gólpassz is híven tükröz. . Az összeszokottság hiánya inkább a védekezésben mutatkozott meg, de ott is rendet tudtunk tartani a mérkőzés nagy részében. Külön öröm volt Dodó parádés visszatérése, Rebus és Roza eredményes játéka valamint Barbi palánkok alatt mutatott aktivitása. 

Gratulálok a csapatnak!! Remélem jövőhéten ezt kétszer is meg tudjuk ismételni!

Mérkőzés eredmények

  U16    Nemzeti Leány Kadet Bajnokság  

     logo eredeti 
  

     logo eredeti
    
     logo eredeti
   


                           NB1/B                           

  logo eredeti
  


            U12    Szlovák   Bajnokság          

          logo eredeti   
                               
          logo eredeti
                                 

A hónap játékosa

                  

 

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

Csapatok:

NB1/B , Junior  
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Egyetemi edzőcsarnok: Hétfő-Kedd 16:30-18:30, Yakuzza: Szerda 15:15-16:45, Olimpiai Sport közp.: Csütörtök 15:30-17:30 
Edző: Gálos László    tel:.  0620/9116911

Kadet - Serdülő  (U14-16)
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Egyetemi edzőcsarnok: Hétfő 16:30-18:30, Kedd 17:00-18:30, Nádorvárosi isk: Szerda 17:30-19:00, Yakuzza: Csütörtök 15:15-16:45, Egyetemi edzőcsarnok: Péntek 15:00-17:00
Edző: Tullner Krisztián   tel:. 0670/6130328

2005 Serdülő (U13)
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Kovács Margit isk. (Répce u.2.) Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Yakuzza: Hétfő 15:30-17:00, Egyetemi csarnok: Kedd 15:30-17:00, Kovács Margit isk: Szerda 17:00-18:30
Edző: Boda István   tel:. 0620/3124194

Gyerek (U12)
Helyszín: Kovács Margit isk. (Répce u. 2. )
Időponok: Kovács Margit isk: Hetfő 16:00-17:00, Kedd 16:00-17:30, Csütörtök 16:30-18:00, Péntek 16:15-17:30
Edző:  Fűzy-Antolovics Adél   tel:. 0670/3264616



 

 

            MKOSZ



                                            FIBA 1





                                                                                                        TAO honlapra


Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

 

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com