Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             

 

 


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

             

   logo eredeti    

3. mérkőzés


Szekszárd-Széchenyi Kosárlabda Akadémia   64-86   (20-29, 17-12, 11-25, 16-20)

A győri csapatnak a győzelem a négy közé jutást jelentette, ennek megfelelően határozottan kezdtek a hazaiak, s egészen a második negyed közepéig kézben tartották a találkozót. Ekkor megakadt kissé a gépezet, s négy pontra felzárkózott a Szekszárd (37-41).
A harmadik negyedet viszont nagyon megnyomták a zöld-fehérek, s ebben a tíz percben el is döntötték a mérkőzést, ami azt jelenti, hogy holnaptól az 1-4. helyért küzdhetnek tovább.

Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

Tullner Krisztián: Gratulálok a csapat minden tagjának, hiszen nagyszerűen játszottak. Ezzel a legjobb négybe kerültünk, ahol a cél a döntőbe jutás. Köszönöm a kilátogató szurkolóknak, nélkülük ez nem sikerült volna.

Harsányi Mária: A sokkal jobb játékerőt képviselő Győr ellen egy félidőn át küzdöttünk, hajtottunk, de a második játékrészben már alárendelt szerepben voltunk, így csoport utolsóként a Vasas ellen folytatjuk. Nagyon csalódott vagyok, hogy csak erre képes a csapatom.

Mérkőzés eredmények

  U16    Nemzeti Leány Kadet Bajnokság  

     logo eredeti 
  

     logo eredeti
    
     logo eredeti
   


                           NB1/B                           

  logo eredeti
  


            U12    Szlovák   Bajnokság          

          logo eredeti   
                               
          logo eredeti
                                 

A hónap játékosa

                  

 

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

Csapatok:

NB1/B , Junior  
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Egyetemi edzőcsarnok: Hétfő-Kedd 16:30-18:30, Yakuzza: Szerda 15:15-16:45, Olimpiai Sport közp.: Csütörtök 15:30-17:30 
Edző: Gálos László    tel:.  0620/9116911

Kadet - Serdülő  (U14-16)
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Egyetemi edzőcsarnok: Hétfő 16:30-18:30, Kedd 17:00-18:30, Nádorvárosi isk: Szerda 17:30-19:00, Yakuzza: Csütörtök 15:15-16:45, Egyetemi edzőcsarnok: Péntek 15:00-17:00
Edző: Tullner Krisztián   tel:. 0670/6130328

2005 Serdülő (U13)
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Kovács Margit isk. (Répce u.2.) Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Yakuzza: Hétfő 15:30-17:00, Egyetemi csarnok: Kedd 15:30-17:00, Kovács Margit isk: Szerda 17:00-18:30
Edző: Boda István   tel:. 0620/3124194

Gyerek (U12)
Helyszín: Kovács Margit isk. (Répce u. 2. )
Időponok: Kovács Margit isk: Hetfő 16:00-17:00, Kedd 16:00-17:30, Csütörtök 16:30-18:00, Péntek 16:15-17:30
Edző:  Fűzy-Antolovics Adél   tel:. 0670/3264616



 

 

            MKOSZ



                                            FIBA 1





                                                                                                        TAO honlapra


Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

 

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com