Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             

 

 


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

             

   logo eredeti    

 

NBI/B

Pénteken Mosonmagyaróváron játszottunk a PINKK SE csapatával. Ellenfelünk NBI-ben játszó vagy játszott játékosai rutinban felülmúlták játékosainkat. A pécsiek sok apró keménykedése rendre megtorlatlan maradt a sípmesterek által. Ennek hatására közel 30 pont különbségre nőtt a távolság. Ekkor némi közjáték és két technikai megítélése után edző nélkül maradt a hazai csapat. Innentől kezdve varázsütésre megváltozott a játékvezetői felfogás, aminek köszönhetően egálra hoztuk a harmadik negyedet, míg nyolc ponttal megnyertük az utolsó etapot. Így, egy vállalható különbségű vereséggel zártuk a mérkőzést.

eredmény:

SZKA  -  PINK SE.   63:76   (14:21,8:22,21:21,20:12)

Pozsgai, Baffy 14/12, Rácz 6, Biczó 12, Szirony 6, Bánszegi 4, Simon 9/3,Takács, Nagy 4,Török 5,Téringer 2, Zágoni 1.
Gálos László: a csapatom puhasága, fegyelmezetlensége, illetve a részrehajló játékvezetés együttes hatása juttatott el a két technikai "kiharcolásához".
Örömmel tapasztaltam, hogy az a kis színjáték ismét csapattá kovácsolta a 12 játékosomat, valamint a játékvezetés is elgondolkozott eddigi ténykedésén és markánsan változtatott rajta. Bebizonyosodott, (amit eddig is tudtam) hogy játékosaink csapatként, képesek náluk jóval rutinosabb csapatokat is megszorítani, esetleg legyőzni!

 

Mérkőzés eredmények

  U16    Nemzeti Leány Kadet Bajnokság  

     logo eredeti 
  

     logo eredeti
    
     logo eredeti
   


                           NB1/B                           

  logo eredeti
  


            U12    Szlovák   Bajnokság          

          logo eredeti   
                               
          logo eredeti
                                 

A hónap játékosa

                  

 

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

Csapatok:

NB1/B , Junior  
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Egyetemi edzőcsarnok: Hétfő-Kedd 16:30-18:30, Yakuzza: Szerda 15:15-16:45, Olimpiai Sport közp.: Csütörtök 15:30-17:30 
Edző: Gálos László    tel:.  0620/9116911

Kadet - Serdülő  (U14-16)
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Egyetemi edzőcsarnok: Hétfő 16:30-18:30, Kedd 17:00-18:30, Nádorvárosi isk: Szerda 17:30-19:00, Yakuzza: Csütörtök 15:15-16:45, Egyetemi edzőcsarnok: Péntek 15:00-17:00
Edző: Tullner Krisztián   tel:. 0670/6130328

2005 Serdülő (U13)
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Kovács Margit isk. (Répce u.2.) Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Yakuzza: Hétfő 15:30-17:00, Egyetemi csarnok: Kedd 15:30-17:00, Kovács Margit isk: Szerda 17:00-18:30
Edző: Boda István   tel:. 0620/3124194

Gyerek (U12)
Helyszín: Kovács Margit isk. (Répce u. 2. )
Időponok: Kovács Margit isk: Hetfő 16:00-17:00, Kedd 16:00-17:30, Csütörtök 16:30-18:00, Péntek 16:15-17:30
Edző:  Fűzy-Antolovics Adél   tel:. 0670/3264616



 

 

            MKOSZ



                                            FIBA 1





                                                                                                        TAO honlapra


Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

 

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com