Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             


  KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

NB1/B 



Szombaton kora délután, hazai környezetben került sor a bajnokság 21. fordulójára. A budapesti Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia csapatát fogadtuk. Komoly megtiszteltetés volt számunkra, hogy csarnokunkban fogadhattuk  Bátor Vilmos kiváló edző ikont, aki 80 évét betöltve is szolgálja sportágunkat ( életmű díj birtokosa, amit a Magyar Edzők Társasága adott át számára). Ellenfelünk edzői stábjának nyújtott szakmai hátteret. Ezúton is kívánunk Neki jó egészséget és még sok-sok mérkőzést!
A mérkőzés nagy kérdése az volt, hogy tudjuk-e folytatni azt az eredményes játékot, amit az elmúlt mérkőzéseken megszokhattunk lányainktól. 
Az első öt perc megadta a választ, 13:0-ás rohanásnak örülhetett a publikum. Kis megtorpanás következett, majd ismét beindult a henger. A többféle védekezés ellen ritkán találta ellenfelünk a megoldást. A félidőben 52:23-t mutatott az eredményjelző.
Ennek ismeretében aztán csapatunk takarékra kapcsolt és 46:43-as második félidőt produkált. Dicséret illeti ellenfelünket, akik nem adták fel és gyengébb koncentrációnkat kihasználva szépen tartották magukat. Tompaságunk következtében 15-ször szerezték meg a lepattanó labdát  palánkunknál, és 13 eladott labdára kényszerítettek minket. Ennek ellenére győzelmünket nem veszélyeztette semmi, így továbbra is biztosított a második hely számunkra!
Szép volt Lányok!  Hajrá GYŐR!


Eredmény:


SZKA  -  Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia   98:66  (27:13,25:10,25:20,21:23)

Baffy 16/9, Kéita 14, Rozmán 7/3 (9 gólpassz), Biczó 8, Reider, Szirony 15, Bánszegi 11 (9 lepattanó), Simon 4, Nagy 19 (8 lepattanó, 3 blokk), Török 2, Suga 2.  
Gálos László, Tullner Krisztián: úgy látszik újabb sütit senki sem akart sütni, így elmaradt az újabb 100-as. Az első félidei remek játékunk után nem tudtunk kellőképpen koncentrálni, ami elsősorban a védekezésünkben mutatkozott meg. Ennek megfelelően egy gálamérkőzésnek lehettünk szemtanúi a második félidőben, aminek a kilátogatók örülhettek, mert közel 90 pont esett ebben az időszakban.
Egy szép szakaszt zártunk le, most két hét pihenő következik. Április 27-én az MTK ellen folytatjuk majd a bajnoki menetelést.

SZÉP VOLT LÁNYOK!! HAJRÁ GYŐR!!!

Következő Mérkőzés/ Mérkőzés eredmények

             U18   Junior   Bajnokság                    

       


                   U16  Kadet     Bajnokság            

  

      


                        U14      Bajnokság                      

 

A hónap játékosa

                sári

Szőke Sára  

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Bővebben:       SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Csapatok:

NB1/B, Junior  
Helyszín:
 Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő: 15:15-16:45 (Jakuzza), Kedd 17:00-18:30 (Edzőcsanok), Szerda 16:30-18:00 (Apáczai Csere János Kar), Csütörtök 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Péntek 15:30-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Junior: Tullner Krisztián, NB1/B: Merim Mehmedovic

Kadet  U16
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Kedd 16:30-18:30 (Edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Jakuzza), Csütörtök 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Péntek 15:00-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Boda István, Tullner Krisztián

Serdülő U14

Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Hétfő 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Kedd 15:30-17:00 (Jakuzza), Szerda 18:00-19:30 (Nádorvárosi Ált. iskola), Csütörtök 16:00-18:00 (Nádorvárosi Ált. iskola), Péntek 17:30-19:00 (Nádorvárosi Ált.iskola) 
Edző: Gálos László, Sebetyén-Ádám Csilla  

Gyerek U12
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola (Répce u. 2)
Időponok: Hétfő 15:45 - 17:00, Kedd 16:30 - 18:30, Csütörtök 16:00 - 17:30, Péntek 16:45 - 17:45 (Kovács Margit Iskola Tornaterem)
Edző: Marosvölgyi Anita, Farkas Andrea

Gyerek U12
Helyszín: Tét,  Kisfaludy Károly Általános Iskola (Debrecen u. 3)
Időpontok: Hétfő 15:15-16:30 és csütörtök 15:30-17:00-ig a (Kisfaludy Károly Általános Iskola Tornaterem)
Edző: Tullner Evelin 

U11 (Kenguru)
Helyszín: Tulipános Általános Iskola (Rónay Jácint u. 4)

Időpontok: Kedd és Csütörtök 15:30-16:30 (Tulipános Iskola Tornaterem)
Edző: Perjámosi-Szabó Kriszi 

U11 (Kenguru)
Helyszín: (Prohászka iskola) Edzés - Széchenyi istván Egyetem Apáczai Csere János Kar  (Győr, Liszt Ferenc u. 42, 9022)
Időpontok: Hétfő és szerda 14:00 - 15:30, Kedd és csütörtök 15:45 - 17:00 1,2,3,4. osztályosok.
Edző: Salamon Endre, Tullner Evelin, Horváth Dóra

(Előkészítő)
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira


(Kenguru) U11
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 4. órában és Csütörtökön a 7. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző iskola (Répce u. 2)
Időpontok: Előkészítő: Hétfő 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem), Csütörtök 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem) 
                    Kenguru: Kedd 15:00 - 16:15 (Kovács Margit Tornaterem), Csütörötök 15:00 - 16:00  (Kovács margit Tornaterem) 
Edző: Marosvölgyi Anita Judit

(Kenguru) U11
Helyszín: Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium (Kodály Zoltán u. 20-24)
Időpontok: Keden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében) 
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kölcsey Ferenc Általános Iskola (Győr, 9024, Szent Imre út 27)
Időpontok: Kedd 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem), Szerda 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem)
Edző: Sebestyén - Ádám Csilla

(Előkészítő)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Hétfő 14:30 - 15:15 és Kedd 13:55 - 14:40 az (Iskola tornatermében)
Edző: Farkas Andrea
(Kenguru)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Kedd és csütörtök 14:45 - 16:00 (Iskola tornatermében) 
Edző: Zakariás Péter


                         MKOSZ

     

  FIBA 1



TAO

SZKA

2020/2021

SZKA_2021_SFP

SZKA_2021_határozat

 

Abda-Projekt Kft.

2020/2021

Abda_2021_SFP
Abda_ 2021_Határozat

 

KapuSport Kft.

2020/2021

KS_2021_SFP

KS_2021_Határozat

 

MIZSE-SPORT Kft.

2020/2021

MIZSE_2021_SFP

MIZSE_2021_Határozat

 

PÉR SPORT Kft.

2020/2021

PER_20121_SFP

PER_2021_Határozat

 

RAAB-ARÉNA Kft.

2020/2021

RAAB_2021_SFP

RAAB_2021_Határozat 

Sopronkövesdi Sport Szolgáltató Kft.

2020/2021

SK_2021_SFP

SK_2021_Határozat

 

TÉ-T Projekt Kft.

2020/2021

Tét_2021_SFP

Tét_2021_Határozat

Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com