Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             

         KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

          
      2019.05.11

      NB1/B

   


          ZTE logo   52:71   logo eredeti



                

U16


2019.05.09

1.mérkőzés: 17:00

Sokáig hátrányban volt, mégis 10 pontos győzelmet aratott a Széchenyi KA a Baja ellen az „A” csoport második mérkőzésén.
Nagy tempóban indult a találkozó, felváltva dobálták a kosarakat, és fej-fej mellett haladtak a csapatok. A játékrész közepén inkább Baja akarata érvényesült, így hat pontos előnyre tett szert (16-10). A győriek viszont perceken belül eltüntették a különbséget, majd megfordították az állást (20-22).
A második negyed elején Renkus büntetőinek köszönhetően. A nagyszünet utáni gólcsendet Geleta középtávolija törte meg, amire hamar megérkezett a bajai válasz a túloldalon. A harmadik etap eleinte lassan csordogált, majd a Győr ismét elkezdett felzárkózni, és a 27 percben már csak 2 volt közte (43-41). Ezt követően mindkét gyűrűt megdolgozták az együttesek, de végül a Baja várhatta 4 pontos előnnyel a zárónegyedet (55-51).
Az utolsó 10 percet Varga Laura hármasa nyitotta, majd Ferenczi kosarával már a Széchenyi KA vezetett (55-56). Innentől kezdve pedig nem volt megállás, potyogtak a győri pontok, és 34 perc játék után 7-tel mentek Geletáék (57-64). A hajrában már nem történt változás, sőt, tovább növelte előnyét a Győr, és 80-70-re megnyerte első csoportmeccsét.


Bajai NKK–Széchenyi KA    70-80    (20-22, 21-10, 14-19, 15-29)


Bajai NKK: Tamás G. 21/3, 21/3, Szabó D. 15, Pálfi Á. 7, Bődi 4, Szakony 2, Goldring-, Pálfi T.-.

Széchenyi KA: Ferenczi 20, Geleta 16, Varga L. 9/9, Bogdán 8, Téringer 4, Bognár 3/3, Mihály E. 2, Bende-.

Csányi Tamás: Az első félidő magabiztos vezetése után a 3. negyedben a saját hibáinkból visszahoztuk a Győrt a mérkőzésbe. Az utolsó percekben dekoncentrálttá váltunk, amit az ellenfél okos játékkal kihasznált és javára fordította a mérkőzést. Gratulálok a Győrnek a győzelemhez!

Tullner Krisztián: Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Baja ellen, gratulálok nekik! A második negyedben nem tudtunk mit kezdeni a zóna védekezéssel. A második félidőben sikerült betalálnunk, és ez volt a kulcs. Emellett a védekezésünk is feljavult. Gratulálok a csapatomnak, nagyot játszottak ismét!

59730550 2309567415971004 6954592636900474880 o

SZÉP VOLT LÁNYOK!! HAJRÁ GYŐR!!!

Következő Mérkőzés/ Mérkőzés eredmények

                    Kadet  bajnokság                       


             U14     Szlovák    Bajnokság           



 logo eredeti  2019.05.18   PIESTANSKE
44:24

  PIESTANSKE  2019.05.18  logo eredeti
  47
47:58


             U12    Szlovák      Bajnokság              


 logo eredeti  2019.05.18  BK Klonika Ivanka
                         10:00

 BK Klonika Ivanka 2019.05.18 logo eredeti
                                          11:45

A hónap játékosa

                Névtelen 2

Rozmán Lilla

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

 

Tájékoztató

Széchenyi Kosárlabda Akadémia Napközis Tábor




Helyszín
: Egyetem, Edzőcsarnok Tornaterme (9026 Győr, Egyetem tér 1.)

Időpont: 2019. június 17-21. (reggeli érkezés 7.30 – 9.00, délután 16.00-ig tartanak a foglalkozások, de kérésre 16.30-ig  tudjuk biztosítani a felügyeletet)
Étkezés: a táborban a gyerekeknek ebédet biztosítunk. A tízórait és uzsonnát igény szerint otthonról kell hozni. A gyerekeknél mindenképpen legyen sok folyadék, és egy kulacs vagy üveg, ami újratölthető. Cola és egyéb szénsavas cukros üdítők, energiaital, chips tilos!!!!!! Ajánljuk, hogy a táborozók hozzanak gyümölcsöt inkább tízóraira, és ha megoldható otthon reggelizzenek. Aki korábban jelezte, hogy ételallergiája van a gyermeknek, őt külön fogjuk tájékoztatni a konyhával való egyeztetés után.

Tervezett napi program:
07.30 – 08.45 érkezés a táborba      
09.00-12.00 edzések több csoportban 
12.00-13.00 ebéd (Bon Appetit Étteremben)
13.00-14.00 pihenő, filmnézés, érdekes programok 
14.00 -16.00 edzés, csoportos és egyéni foglalkozások 
16.00-16.15 szülői érkezés a gyerekért

A tábor szakmai vezetője: Fűzy-Antolovics Adél
A tábor első napján fogjuk a gyerekeket életkoruk, és kosárlabda tudásuk szerint csoportokba sorolni.


Felszerelés:

  • kosárlabda cipő vagy sportcipő
  • sport zokni
  • napi 2x sport ruházat (2 póló,1 rövidnadrág)
  • törölköző, esetleg szappan, tisztálkodási szerek, hajgumi lányoknak, fésű
  • papucs (az edzések között a nagy melegben kényelmesebb viselet)

    Kártyát, társasjátékot hozhatnak magukkal a gyerekek, lesz lehetőség játszani velük.
  • Jelentkezési lap
    Napközi tábor, tájékoztató

 

Csapatok:

NB1/B, Junior  
Helyszín:
 Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Egyéni), 17:00-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Kedd 16:00-17:00 (Kondi) és 17:00-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Yakuzza ETO-Park), Csütörtök 16:30-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Péntek 15:30-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok) 
Edző: Gálos László    tel:.  0620/9116911

Kadet  U16
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Egyéni), 17:00-18:30 (Egyetemi edzőcsarnok), Kedd 15:30-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Yakuzza ETO-Park), Csütörtök 15:30-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok), Péntek 15:00-17:00 (Egyetemi edzőcsarnok)
Edző: Tullner Krisztián   tel:. 0670/6130328

Serdülő U14

Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Kovács Margit isk. (Répce u.2.) Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Hétfő 15:00- 16:30 (Yakuzza ETO Park), Kedd 16:30-18:30 Atlétika+ terem (Egyetemi edzőcsarnok), Szerda 18:00-19:30 (Nádorvárosi iskola), Csütörtök 15:45-17:30  Egyéni képzés és 16:45- 18:00 Terem (Nádorvárosi iskola),  Péntek 17:30-19:00 Terem (Nádorvárosi iskola)
Edző: Boda István  tel:. 0620/3124194, Fűzy-Antolovics Adél tel:. 0670/3264616  

Gyerek U12
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola (Répce u. 2)
Időponok: Hétfő 16:00-17:00, Kedd 16:30-18:30, Csütörtök 16:00-17:30, Péntek 16:45-17:45 (Kovács Margit Iskola Tornaterem)
Edző: Sebestyén-Ádám Csilla

Gyerek U12
Helyszín: Tét,  Kisfaludy Károly Általános Iskola (Debrecen u. 3)
Időpontok: Hétfő 15:00-16:30  (Kisfaludy Károly Általános Iskola Tornaterem)
Edző: Tullner Evelin 

U11 (Kenguru)
Helyszín: Tulipános Általános Iskola (Rónay Jácint u. 4)

Időpontok: Kedd és Csütörtök 15:30-16:30 Tulipános Iskola Tornaterem
Edző: Perjámosi-Szabó Kriszi, Simon Anaikó

U11 (Kenguru)
Helyszín: Prohászka Ottókár Gimnázium (Új Kapu u. 2)
Időpontok: Hétfő és Szerda 15:30-16:30  1-2.oszt. (Prohászka Középiskola Tornaterem), Csötörtök és Kedd 15:30-16:30 3.-4. oszt. (Porhászka Középiskola Tornaterem)
Edző: Viniczai Kata és Tullner Evelin

Előkészítő
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedd és Szerda 13:40-14:30 (Fekete Istán Iskola Tornaterme)
Edző: Piszker Tibor 


(Kenguru) U11
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedd 12:40 - 13:40 (Fekete István Ált. Iskola Tornaterem),  Cütörtök 13:40 - 14:30 (Fekete István Ált. Iskola Tornaterem)
Edző: Piszker Tibor

(Kenguru) U11
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző iskola (Répce u. 2)
Időpontok: Kedd 15:00-16:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem), Csütörtök 15:00-16:00 (Kovács Margit Iskola Tornaterem) 
Edző: Marosvölgyi Anita Judit

(Kenguru) U11
Helyszín: Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium (Kodály Zoltán u. 20-24)
Időpontok: Kedd 15:30-16:30 (Móra ferenc iskola Tornaterem), Péntek 15:00-16:00 (Móra ferenc iskola Tornaterem)
Edző: Bakó László

(Kenguru) U11
Helyszín: Kölcsey Ferenc Általános Iskola (Győr, 9024, Szent Imre út 27)
Időpontok: Hétfő 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem), Péntek 14:30 - 15:30 (EÜ tornaterem)
Edző: Sebestyén - Ádám Csilla

 

            MKOSZ



                                            FIBA 1



TAO

 SZKA  2018/2019-es szezon

SFP:2018_2019_SFP_SZKA

Határozat: 2018_2019_Határozat_SZKA

  

ABDA Projekt 2018/2019-es szezon

SFP: 2018_2019_SFP_ABDA

Határozat:   2018_2019_Határozat_ABDA

  

KAPU Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_Kapu

Határozat 2018_19_Határozat_Kapu

  

MIZSE Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_MIZSE

Határozat  2018_19_Határozat_MIZSE

 

 PÉR Sport 2018/2019-es szezon            

SFP:  2018_19_SFP_PÉR

Határozat:  2018_19_Határozat_PÉR

 

 RAAB Aréna 2018/2019-es szezon

Utánpótlásnevelés

SFP    2018_19_SFP_RaabAréna

Határozat    2018_19_Határozat_RaabAréna

Csarnoképítés

SFP  2018_19_SFP_CSARNOK_RaabAréna

Határozat    Folyamatban

 

 SOPRONKÖVESDI  2018/2019-aes szezon

Utánpótlásnevelés

SFP 2018_2019_SFP_sopronköves

Határozat Folyamatban

Csarnoképítés

SFP   2018_2019_SFP_CSARNOK_sopron

Határozat  Folyamatban

  

TÉT Projekt 2018/2019-es szezon

SFP:    2018_19_SFP_Tét

Határozat: 2018_19_Határozat_Tét

Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com