Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             


  KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
2019.12.06

NB1/B
Kecskeméti KC  72:48 logo eredeti


Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az U19-es világbajnokságra és az U18-as Európa-bajnokságra készülő lány válogatottunk - az ellenfél Csehország volt.

Völgyi Péter együttese a mérkőzés elején nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott, kiválóan védekezett, és a gyorsindításoknak, valamint Budácsik Dorottya és Varga Alíz palánk alatti munkájának köszönhetően egyre nagyobb előnyre tett szert. Budácsik 2+1-es akciója után 20-3-ra vezettek a mieink a 7. percben, ám ezt követően nagyon megálltunk támadásban, a csehek pedig összeszedték magukat. A második felvonás elején, 30-13-nál újra kialakult a 17 pontos differencia, de erre egy 10-0-t futottak a csehek a 17. percig (30-23). A félidő vége a mieinknek sikerült jobban, 43-31-re vezettünk a nagyszünetben.
A fordulás után Horsakova kosaraival jött fel többször is ellenfelünk, de hét pontnál nem tudott közelebb férkőzni. Úgy tűnt, a kezünkben tartjuk a találkozót, még ha olyan fölnyre nem is tudtunk szert tenni, mint az első negyed legelején. Csehország azonban egy 9-0-val zárta a harmadik felvonást, így 5 pontra zárkózott 10 perccel a vége előtt (54-49). A záró játékrészben végig 3 és 7 pont között mozgott a differencia. Nem tudtuk eldönteni a meccset, de hiába volt több lehetősége is a cseheknek, hogy minimálisra csökkentsék lemaradásukat, nem tudták ezt megtenni. A végeredmény Angyal Barbara büntetőjével 66-62 lett a mieinknek.


U18-as lány felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár

Magyarország - Csehország 66-62 (22-9, 21-22, 11-18, 12-13)

Magyarország: Angyal 7, Wentzel 5, Dombai 15/3, Varga A. 13/6, Budácsik 10. Csere: Boros J. -, Horváth 9/3, Vári -, Varga E. -, Boros B. -, Szirony 5/3, Vég-Dudás 2.

Csehország legjobb dobói: Horsakova 14/3, Hamzova 10, Malikova 9/3, Halitkova 9/3.

51865 u18whuncze

Következő Mérkőzés/ Mérkőzés eredmények

             U18   Junior   Bajnokság                    

           logo eredeti    2019.12.07     VASAS
                                       69:55


                   U16  Kadet     Bajnokság            

          SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA   2019.12.08    logo eredeti     
                                          74:44

        


                  U13   Szlovák    Bajnokság              

 

    Trnava   2019.12.07   logo eredeti
                                   62:41

        logo eredeti   2019.12.07 Trnava
                                  35:53
                                        

A hónap játékosa

                Kéita Aya

 Kéita Aya 

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Bővebben:       SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Csapatok:

NB1/B, Junior  
Helyszín:
 Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő: 15:15-16:45 (Jakuzza), Kedd 17:00-18:30 (Edzőcsanok), Szerda 16:30-18:00 (Apáczai Csere János Kar), Csütörtök 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Péntek 15:30-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Junior: Tullner Krisztián, NB1/B: Merim Mehmedovic

Kadet  U16
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Kedd 16:30-18:30 (Edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Jakuzza), Csütörtök 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Péntek 15:00-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Boda István, Tullner Krisztián

Serdülő U14

Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Hétfő 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Kedd 15:30-17:00 (Jakuzza), Szerda 18:00-19:30 (Nádorvárosi Ált. iskola), Csütörtök 16:00-18:00 (Nádorvárosi Ált. iskola), Péntek 17:30-19:00 (Nádorvárosi Ált.iskola) 
Edző: Gálos László, Sebetyén-Ádám Csilla  

Gyerek U12
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola (Répce u. 2)
Időponok: Hétfő 15:45 - 17:00, Kedd 16:30 - 18:30, Csütörtök 16:00 - 17:30, Péntek 16:45 - 17:45 (Kovács Margit Iskola Tornaterem)
Edző: Marosvölgyi Anita, Farkas Andrea

Gyerek U12
Helyszín: Tét,  Kisfaludy Károly Általános Iskola (Debrecen u. 3)
Időpontok: Hétfő 15:15-16:30 és csütörtök 15:30-17:00-ig a (Kisfaludy Károly Általános Iskola Tornaterem)
Edző: Tullner Evelin 

U11 (Kenguru)
Helyszín: Tulipános Általános Iskola (Rónay Jácint u. 4)

Időpontok: Kedd és Csütörtök 15:30-16:30 (Tulipános Iskola Tornaterem)
Edző: Perjámosi-Szabó Kriszi 

U11 (Kenguru)
Helyszín: (Prohászka iskola) Edzés - Széchenyi istván Egyetem Apáczai Csere János Kar  (Győr, Liszt Ferenc u. 42, 9022)
Időpontok: Hétfő és szerda 14:00 - 15:30, Kedd és csütörtök 15:45 - 17:00 1,2,3,4. osztályosok.
Edző: Salamon Endre, Tullner Evelin, Horváth Dóra

(Előkészítő)
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira


(Kenguru) U11
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 4. órában és Csütörtökön a 7. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző iskola (Répce u. 2)
Időpontok: Előkészítő: Hétfő 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem), Csütörtök 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem) 
                    Kenguru: Kedd 15:00 - 16:15 (Kovács Margit Tornaterem), Csütörötök 15:00 - 16:00  (Kovács margit Tornaterem) 
Edző: Marosvölgyi Anita Judit

(Kenguru) U11
Helyszín: Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium (Kodály Zoltán u. 20-24)
Időpontok: Keden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében) 
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kölcsey Ferenc Általános Iskola (Győr, 9024, Szent Imre út 27)
Időpontok: Kedd 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem), Szerda 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem)
Edző: Sebestyén - Ádám Csilla

(Előkészítő)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Hétfő 14:30 - 15:15 és Kedd 13:55 - 14:40 az (Iskola tornatermében)
Edző: Farkas Andrea
(Kenguru)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Kedd és csütörtök 14:45 - 16:00 (Iskola tornatermében) 
Edző: Zakariás Péter


                         MKOSZ

     

  FIBA 1



TAO

 SZKA  2018/2019-es szezon

SFP:2018_2019_SFP_SZKA

Határozat: 2018_2019_Határozat_SZKA

  

ABDA Projekt 2018/2019-es szezon

SFP: 2018_2019_SFP_ABDA

Határozat:   2018_2019_Határozat_ABDA

  

KAPU Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_Kapu

Határozat 2018_19_Határozat_Kapu

  

MIZSE Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_MIZSE

Határozat  2018_19_Határozat_MIZSE

 

 PÉR Sport 2018/2019-es szezon            

SFP:  2018_19_SFP_PÉR

Határozat:  2018_19_Határozat_PÉR

 

 RAAB Aréna 2018/2019-es szezon

Utánpótlásnevelés

SFP    2018_19_SFP_RaabAréna

Határozat    2018_19_Határozat_RaabAréna

Csarnoképítés

SFP  2018_19_SFP_CSARNOK_RaabAréna

Határozat    Folyamatban

 

 SOPRONKÖVESDI  2018/2019-aes szezon

Utánpótlásnevelés

SFP 2018_2019_SFP_sopronköves

Határozat Folyamatban

Csarnoképítés

SFP   2018_2019_SFP_CSARNOK_sopron

Határozat  Folyamatban

  

TÉT Projekt 2018/2019-es szezon

SFP:    2018_19_SFP_Tét

Határozat: 2018_19_Határozat_Tét

Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com