Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x


             


  KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
2019.12.06

NB1/B
Kecskeméti KC  72:48 logo eredeti


Völgyi Péter együttese szinte végig kézben tartotta az összecsapást, és kiütötte a nagy esélyes franciákat - Olaszország következik a fináléban.

Csehországot kiváló játékkal győzte le 90-61 arányban a magyar női U18-as válogatott a szarajevói Európa-bajnokság negyeddöntőjében, ezúttal azonban már egy igazi favorit, Franciaország várt Völgyi Péter együttesére – a győztes megváltja jegyét a fináléba, óriási volt tehát a tét. A másik elődöntő már befejeződött, Olaszország magabiztosan, 75-49-re győzte le az oroszokat, így a taljánok már biztosan harcba mennek a torna aranyérméért.
Dombai Réka labdaszerzést követő ziccere volt az első kosár a mérkőzésen, az első percekben fej-fej mellett haladtak a felek (6-6). Angyal betörésből, Kiss Angelika pedig szép centerezést követően volt eredményes, a negyed feléhez érve időt kértek a franciák (10-6). Keita betörésével kitartott előnyünk, Wentzel pedig „leültette” ellenfelét, majd betalált a büntető magasságából – a palánk alatt fizikális hátrányban voltunk, de ezt egyelőre lábmunkával ellensúlyoztuk. Dombai egy labdaszerzést követően szépen játszotta vissza a játékszert, Wentzel pedig ezúttal egy ziccert értékesített – 18-13-ra vezettünk az első negyed után, főként a védőoldalon teljesítettek jól a lányok. 
Letámadással próbálkoztak a gallok a második etap elején, de ez egy eladott labdán kívül nem igazán zavarta meg a mieinket. Kevés kosár esett, több hibát is vétettek a játékosok, de továbbra is vezettünk (22-17). A helyszínen lévő magyar szurkolók kitettek magukért, de nem lehetett panasz a pályán lévőkre sem – olykor csúsztak-másztak a lányok, látszott, hogy nagyon akarják a sikert. Sikerült ellépnünk hét ponttal, de nagydarab centerük palánk alatti munkájával visszakapaszkodtak a franciák, ezúttal Völgyi Péter kérte ki idejét (26-23). Egyenlített ellenfelünk, de Angyal triplájával ismét nálunk volt az előny, sőt Wenzel is bedobott egy ziccert. Végül 31-28-as vezetéssel mehettek nagyszünetre a csapatok, rendkívül kiegyenlített volt a csata.

Első két támadásukból öt pontot szereztek a franciák a harmadik negyed kezdetén, így hamar fordult a kocka. Kiss és Dombai dupláival visszavettük a vezetést, továbbra is fej–fej mellett haladtak a csapatok (38-36). Boros Júlia két hárompontossal tűnt ki ebben az időszakban, rajta kívül egyelőre csak Angyal talált be egyszer távolról. Dombai gyorsan fel is iratkozott erre a listára, 44-40-re mentünk négy perccel a játékrész vége előtt. Varga Alíz küldött a helyéére egy tempót, majd két perc kosárcsendet követően még egyet – nyolc pontra nőtt a magyar fór, kialakult az addigi legnagyobb különbség (48-40). Varga beszórt egy dobást a saját térfeléről is, csak közben sajnos lejárt a támadóidőnk – Dombai azonban „időn belül” engedett el egy saroktriplát, ami szintén behullott, ezzel 51-43-as előnnyel fordulhattunk a záró felvonásra. 
Kiss büntetőivel kezdődött az etap, négyből hármat értékesített a DVTK magasembere – tíz fölé nőtt a differencia (54-43). Keita ziccerével még tovább nőtt előnyünk, kiváló szellemben játszottak a lányok – a francia mester, Arnaud Guppillotte kénytelen volt időt kérni. Agresszívabb védekezésre váltott ellenfelünk, és egy 7-0-s rohammal visszajött a meccsbe – ezúttal Völgyi Péter rendelte magához játékosait (56-50). Wentzel, majd Varga is szépen lépett be a palánk alá, négy perc volt már csak hátra (60-52). Tetőfokára hágott a küzdelem, abszolút egyenrangú partnerei voltunk a fizikális franciáknak, sőt fölébük is kerekedtünk. Dombai egy az egyben kivette ellenfel kezéből a labdát, majd be is fejezte az akciót, kettő perccel a lefújás előtt újfent tízzel mentünk (64-54). Nem tudtak zárkózni a gallok, Angyal Barbara trojkája pedig végleg megpecsételte a sorsukat – 67-56-os győzelmet arattak a lányok a nagy esélyes Franciaország fölött, ezzel bejutottak az Európa-bajnokság döntőjébe! Szívből gratulálunk!

Női U18-as Európa-bajnokság, Bosznia-Hercegovina, elődöntő

Magyarország – Franciaország 67–56 (18-13, 13-15, 20-15, 16-13)

Magyarország: Angyal 10/6, Boros J. 6/6, Dombai 16/6, Varga 10, Kiss 11.
Csere: Mányoky -, Keita 4, Budácsik -, Wentzel 10.

Franciaország: Pardon 8, Kessler 7, Ewodo 2, Mahoutou 9, Salaun 1.
Csere: Guennoc 5/3, Gueye 6, Hillotte 2, Magassa 8, Hamaoui 2, Raynaud 6/3.

66764290 364226957574830 5657721377768079360 n

Következő Mérkőzés/ Mérkőzés eredmények

             U18   Junior   Bajnokság                    

           logo eredeti    2019.12.07     VASAS
                                       69:55


                   U16  Kadet     Bajnokság            

          SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA   2019.12.08    logo eredeti     
                                          74:44

        


                  U13   Szlovák    Bajnokság              

 

    Trnava   2019.12.07   logo eredeti
                                   62:41

        logo eredeti   2019.12.07 Trnava
                                  35:53
                                        

A hónap játékosa

                Kéita Aya

 Kéita Aya 

Edzések elérhetőségeink

                                                               Edzések, elérhetőségeink

 Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE

 

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Bővebben:       SZAKMAI ÉRTÉKELÉS

Csapatok:

NB1/B, Junior  
Helyszín:
 Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő: 15:15-16:45 (Jakuzza), Kedd 17:00-18:30 (Edzőcsanok), Szerda 16:30-18:00 (Apáczai Csere János Kar), Csütörtök 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Péntek 15:30-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Junior: Tullner Krisztián, NB1/B: Merim Mehmedovic

Kadet  U16
Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok  (Egyetem tér 1.)
Időpontok: Hétfő 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Kedd 16:30-18:30 (Edzőcsarnok), Szerda 15:15-16:45 (Jakuzza), Csütörtök 15:00-17:00 (Edzőcsarnok), Péntek 15:00-17:00 (Edzőcsarnok) 
Edző: Boda István, Tullner Krisztián

Serdülő U14

Helyszín: Egyetemi edzőcsarnok, Yakuza (ETO-Park)
Időpontok: Hétfő 17:00-18:30 (Edzőcsarnok), Kedd 15:30-17:00 (Jakuzza), Szerda 18:00-19:30 (Nádorvárosi Ált. iskola), Csütörtök 16:00-18:00 (Nádorvárosi Ált. iskola), Péntek 17:30-19:00 (Nádorvárosi Ált.iskola) 
Edző: Gálos László, Sebetyén-Ádám Csilla  

Gyerek U12
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola (Répce u. 2)
Időponok: Hétfő 15:45 - 17:00, Kedd 16:30 - 18:30, Csütörtök 16:00 - 17:30, Péntek 16:45 - 17:45 (Kovács Margit Iskola Tornaterem)
Edző: Marosvölgyi Anita, Farkas Andrea

Gyerek U12
Helyszín: Tét,  Kisfaludy Károly Általános Iskola (Debrecen u. 3)
Időpontok: Hétfő 15:15-16:30 és csütörtök 15:30-17:00-ig a (Kisfaludy Károly Általános Iskola Tornaterem)
Edző: Tullner Evelin 

U11 (Kenguru)
Helyszín: Tulipános Általános Iskola (Rónay Jácint u. 4)

Időpontok: Kedd és Csütörtök 15:30-16:30 (Tulipános Iskola Tornaterem)
Edző: Perjámosi-Szabó Kriszi 

U11 (Kenguru)
Helyszín: (Prohászka iskola) Edzés - Széchenyi istván Egyetem Apáczai Csere János Kar  (Győr, Liszt Ferenc u. 42, 9022)
Időpontok: Hétfő és szerda 14:00 - 15:30, Kedd és csütörtök 15:45 - 17:00 1,2,3,4. osztályosok.
Edző: Salamon Endre, Tullner Evelin, Horváth Dóra

(Előkészítő)
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira


(Kenguru) U11
Helyszín: Fekete István Általánios iskola (Kodály Zoltán u. 31)
Időpontok: Kedden a 4. órában és Csütörtökön a 7. órában (Iskola tornatermében)
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kovács Margit Általános és Szakképző iskola (Répce u. 2)
Időpontok: Előkészítő: Hétfő 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem), Csütörtök 13:30 - 14:15 (Kovács Margit Iskola Tornaterem) 
                    Kenguru: Kedd 15:00 - 16:15 (Kovács Margit Tornaterem), Csütörötök 15:00 - 16:00  (Kovács margit Tornaterem) 
Edző: Marosvölgyi Anita Judit

(Kenguru) U11
Helyszín: Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium (Kodály Zoltán u. 20-24)
Időpontok: Keden a 6. órában és Szerdán az 5. órában (Iskola tornatermében) 
Edző: Piszker Tibor, Kerpics Elvira

(Kenguru) U11
Helyszín: Kölcsey Ferenc Általános Iskola (Győr, 9024, Szent Imre út 27)
Időpontok: Kedd 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem), Szerda 14:00 - 15:00 (EÜ tornaterem)
Edző: Sebestyén - Ádám Csilla

(Előkészítő)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Hétfő 14:30 - 15:15 és Kedd 13:55 - 14:40 az (Iskola tornatermében)
Edző: Farkas Andrea
(Kenguru)
Helyszín: Nádorvárosi Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.  9024)
Időpontok: Kedd és csütörtök 14:45 - 16:00 (Iskola tornatermében) 
Edző: Zakariás Péter


                         MKOSZ

     

  FIBA 1



TAO

 SZKA  2018/2019-es szezon

SFP:2018_2019_SFP_SZKA

Határozat: 2018_2019_Határozat_SZKA

  

ABDA Projekt 2018/2019-es szezon

SFP: 2018_2019_SFP_ABDA

Határozat:   2018_2019_Határozat_ABDA

  

KAPU Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_Kapu

Határozat 2018_19_Határozat_Kapu

  

MIZSE Sport 2018/2019-es szezon

SFP  2018_19_SFP_MIZSE

Határozat  2018_19_Határozat_MIZSE

 

 PÉR Sport 2018/2019-es szezon            

SFP:  2018_19_SFP_PÉR

Határozat:  2018_19_Határozat_PÉR

 

 RAAB Aréna 2018/2019-es szezon

Utánpótlásnevelés

SFP    2018_19_SFP_RaabAréna

Határozat    2018_19_Határozat_RaabAréna

Csarnoképítés

SFP  2018_19_SFP_CSARNOK_RaabAréna

Határozat    Folyamatban

 

 SOPRONKÖVESDI  2018/2019-aes szezon

Utánpótlásnevelés

SFP 2018_2019_SFP_sopronköves

Határozat Folyamatban

Csarnoképítés

SFP   2018_2019_SFP_CSARNOK_sopron

Határozat  Folyamatban

  

TÉT Projekt 2018/2019-es szezon

SFP:    2018_19_SFP_Tét

Határozat: 2018_19_Határozat_Tét

Kapcsolat

Széchenyi Kosárlabda Akadémi Sportegyesület


Széchenyi Kosárlabda Akadémia

 
Működtető

 

    Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület
    9026 Győr, Egyetem tér 1.
    9007 Győr Pf. 763.
    Tel.: +36/96/613-732
    e-mail:  kosarlabda2010@gmail.com

 

Elnökség

    Elnök:                    Fűzy András

    Elnökségi tagok:    Dr. Földesi Péter, Gálos László  

            
Vezetőség

Szakmai igazgató:   Gálos László   

Technikai vezető:     Dagmar Imbergerová    

Telefon    +36-96-613-732

Fax        +36-96-613-732

E-mail        noikosar.up@gmail.com